WB 7. fejezet7. FejezetNapokkal később is rémálmok gyötörtek az eset után. Rosszullét fogott el, minden alkalommal, ha vért láttam. Ugyan hamar felgyógyultam, s testemen nem látszódtak hegek, vagy foltok, mégis belül az az ösztöni félelem nem hunyt ki. A Laborban töltöttem el felépülésem maradék idejét, ahol behatólag is megvizsgáltak. A karomon a foltok lassan elhalványultak, majd eltűntek végül, mintha sohasem lettek volna. Valami azonban mégsem stimmelt velem. Érzékeim kiélesedt
Nem kicsit ^^